Hazánk egyetlen, még működő vörösmárvány bányája. Igaz, hogy vörös márványnak nevezik, de nem márványról, hanem vörös mészkőről van szó, amely kiváló fényezhetősége miatt kapta a „márvány” elnevezést.
A kőzet színe – amelyet a benne lévő vasoxidnak, a hematitnak köszönhet – mellett jellemzője, hogy gyakoriak benne az ősmaradványok, elsősorban az ammoniták. Ahol vörös színű kőben ammonitát látunk az ország bármely pontján, az biztos, hogy a tardosi Bánya-hegy kőfejtőjéből származik, legyen az az esztergomi Bakócz-kápolna (1511), a budapesti Szent István-bazilika (1905) lábazata, vagy a debreceni pályaudvar (1961) kőpadlója. Ez a vörös tardosi kő a jura időszakban keletkezett. Bizonyíthatóan 1204 óta bányásszák. Mátyás király idejében (1487–1489) 42 hajórakománnyit vittek belőle a budai építkezésekhez.
A török korban határvidék volt a terület, elnéptelenedés jellemezte, semmiféle gazdasági tevékenység nem volt. Buda felszabadulása után a kőfejtőt az esztergomi érsekség szlovák és német telepesekkel indította újra. A 19. századi hazai építkezések számának növekedése hozta meg az igazi fellendülést a bányászatban, amit olasz mesterek behívásával is fokoztak a bányatulajdonosok. A követ a nagy millenniumi építkezésekhez hajóval szállították Budapestre, illetve szekéren vitték Süttőre vagy Piszkére.
A bánya magánterület, ahová tilos a belépés. Bizonyos alkalmakkor lehetőség van vezetéssel belépni a területre. Ha arra járnánk, a kapunál dolgozó őröknél érdeklődjünk, megtekinthetjük-e a különleges, egyedi bányaudvart.
http://www.vorosmarvany.hu/rolunk.html